Békepárti szövetségesünket érte olyan merénylet, amelyre régóta nem volt példa
Azok, akik békét kívánnak, azok, akik azt szeretnék, hogy az országukban ne legyen háború, egyszerűen veszélyben vannak.
Családonként havi 181 ezer forint a tét.
„Az USA idén rekord mennyiségű orosz uránt vásárolt, hogy abból készült erőművi fűtő rudat adjon el a közép-európai országoknak. Az így felfogott rezsicsökkentés megvédése a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelem és a hazai munkahelyek megvédését is szolgálja. Országunk versenyelőnye, hogy orosz nukleáris fűtőelemből és gázból előállított energiával gyártott japán, dél-koreai és kínai akkumulátorokat szerelnek német luxusautókba. Ez az autóiparban dolgozó legalább 300,000 magyar és családja megélhetését előre láthatóan a következő legalább tíz-tizenöt évben biztosítani fogja.
Brüsszel az idestova tíz éve működő magyar megoldás helyett egy olyan »rezsicsökkentést« ajánl, amely csak a »rászorulókat« támogatja. Mi, magyarok azonban jól ismerjük ezt a dallamot, 2010 előtt hallgattuk eleget. Sosem lehet elégszer felidézni, hogy a baloldali kormányok idején már a valamivel az átlagkereset feletti jövedelműek sem számítottak »rászorulóknak«, és a legmagasabb sávban adóztak. A mostani rendszer annyival igazságosabb és kiszámíthatóbb, hogy az átlagfogyasztásig mindenkinek csökkentett áron biztosítja az otthon melegéhez, vagy a háztartás működtetéséhez szükséges energiát. Így válik a családok költségvetésében az energiaköltség kiszámíthatóvá. Összehasonlításként: az évi húszezer font éves jövedelem alatti brit háztartások felében nem fűtöttek, és összesen 13 millió brit háztartást fenyeget az energiaszegénység.
Brüsszel azért is támadja újfent a rezsicsökkentést, mert az a patrióta magyar kormány számos intézkedéséhez hasonlóan szakpolitikai alternatívát kínál a globalista elitek önsorsrontó politikájával szemben. Nem lehet elégszer elmondani, hogy a globalista elitek részét képező brüsszeli elefántcsonttorony nem a COVID előtti életszínvonalra akarja az uniót visszakormányozni, hanem a »zöld átállás« keretében egy olyan átideologizált társadalmat épít, amelyben a nemzetállamoknak és az annak alapját képező középosztálynak esélye sincsen a globalisták hatalmának veszélyeztetésre. Magyarország ehhez képest kínál alternatívát.
Ahogy a migráció, fegyverszünet, vagy a genderőrület témájában, úgy dollárbaloldalra a rezsicsökkentés megvédésénél sem számíthatunk. Vezető politikusaik a 2022-es kampányban részletesen elmondták, mit gondolnak a megfizethető áron tartott energiáról: eltörölnék a rezsicsökkentést, bezárnák a paksi atomerőművet és leállítanák a négy új blokk építését. Még most is arról beszélnek, hogy jól fűtött otthonok helyett 18-19 fokos lakásokban vegyünk fel még egy melegítőt és vastagabb zoknit. Az alternatívákat látva ismét elmondható, hogy nemcsak Brüsszel, de a hazai dollárbaloldal egyaránt veszélyes a pénztárcánkra és a komfortunkra. A nemzeti konzultáció rezsicsökkentésről szóló kérdésénél gondoljunk erre is!”
***
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala