Mándi Sándor a Magyar Demokrata Fórum főpolgármester-jelöltje - jelentette be Makay Zsolt szerdán. Mándi huszonnyolc évet húzott le rendőrként, állítása szerint azért fogadta el az MDF jelöltségét, mert ott nincsenek megélhetési politikusok.
Felkészült az MDF az önkormányzati választásra Makay Zsolt pártelnök, aki elmondta; komolyan átszervezték a pártot, mind gazdaságilag, mind politikailag. Makay szerint Mándi Sándor jelölése üzenet, hiszen 28 éves rendőri munkájával alkalmas arra, hogy rendet tegyen a fővárosban. A jelölt állítása szerint azért vállalta el az MDF felkérését, mert szerinte ebben a pártban nincsenek megélhetési politikusok.
Beérkezett trackbackek
FACEBOOK
RSS












Kommentek (8 db) időrend | fordított időrend | értékelés szerint
Van még ilyen, hogy mdf?
Azt hittem már lehúzták magukat a wc-n.
Erőlködnek ezek tehetetlenségükben mint az MSZP, vagy az SZDSZ utódpárt LMP.
Bukottak, de ezt soha nem veszik tudomásul.
létezik még mdf?:D
MDF???
Mi van, kísértetjárás?
Kénytelenek lesznek. Ahogy a Szadi is kénytelen volt.
Abból nem is élnének meg ,amit a "politikusi" munkájukért járna nekik.
Tudod csak az a kérdés hogy mikor?
Mert sajnos és ezt valljuk be vannak még belőlük.
Bár úgy legyen ahogyan írod, csak minél hamarabb.
Hát ha Magyarországon szavaznak egy autokrata gyűjtőpártra, egy önmagát lejárató baloldalra, neonácikra, fenntartható ökopártra, akkor egy konzervatív irányvonal is megfér (majd eldől, hogy MDF lesz-e az).
Bejelentkezés