Brutális autóbaleset Baranyában: élet-halál között van egy idős nő és az unokája
Egy fekete Mercedes az ütközés után nagy sebességgel lesodródott az útról és többször megpördült, majd vezetője és női utasa rácsavarodott egy fára.
Az elkövető életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Nyitókép: Pexels
A Miskolci Járásbíróság egy hónapos letartóztatást rendelt el egy férfi számára, aki súlyosan megtámadott egy nőt, hogy megszerezze az értékeit. A nyomozás eddigi eredményei szerint május 4-én délután öt óra körül a gyanúsított a Vizsoly és Novajidrány közötti út melletti bokros területen támadta meg a nőt, hogy elvegye a táskáját, amelyben készpénz és mobiltelefon volt – olvasható a Magyar Nemzeten.
A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, de egy túramotoros csoport rátalált, amikor már tehetetlen állapotban volt.
Feltételezhető, hogy az elkövető megpróbálhatta megölni a nőt. Ha ezt sikerül igazolni, akkor a nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletének bűncselekményét is megállapíthatják.
A bíróság szerint a súlyos, élet elleni bűncselekmény miatt a várható büntetés, amely akár életfogytiglani szabadságvesztés is lehet, szökési és elrejtőzési kockázatot jelent, amit a gyanúsított személyi körülményei nem ellensúlyoznak. Továbbá fennáll a veszélye annak is, hogy ha szabadlábon lenne, befolyásolná a tanúkat vagy eltüntetné a bizonyítási eszközöket. Előélete miatt a bűnismétlés veszélye is valós, így ezek alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását. A döntés jogerős.